A kilátóból olyan szép kilátás tárul a látogatók számára, amilyen az Erzsébet kilátóból, mivel mind a kettő (a Kaán-Károly kilátó illetve az Erzsébet kilátó) körpanoráma jellegű, tehát minél magasabb szintekre haladva egyre nagyobb kilátás…
A gyakran csak „arany városként” emlegetett, kilenc dombra épült Prága a Cseh Köztársaság fővárosa és egyben legnagyobb települése, a Moldva két partján fekszik. Nevezetességeit 1 hét is kevés bejárni…
Végre egy olyan hely, amit majdnem maradéktalanul ajánlani tudok (ami egy kicsit nem tetszett az az, hogy a kiállításon kívül minden csak külön fizetés ellenében volt csak igénybe vehető és ha ezeket egyenként mondjuk csak két személy - apa és fia - veszi igénybe…
Pula falu határában, Tálod-völgyben, a Veszprém-Tapolca közötti úttól délre található. A tálodi kolostort pálos rendi szerzetesek alapították. Az egykori Tálod falu temploma a Bakony sűrűjében, a Vázsonyi-Séd patak mellett, Nagyvázsony közelében található…
Kiváló kirándulóhely, egy nagyon szép templomrommal és egy jól megfigyelhető Árpád-kori földvárral. Gyepűkaján községtől DK-re, a Marcal (Nádtó) patak jobb partján, a Pusztaszentegyházi-dűlőben ma is áll Nagykeszi falu templomának romja. Tornya védelmi jellegű…
Szolnok nem igazán turisztikai célpont (legalábbis szerintem, bár amióta átadták a Rep-tár-at, ugrásszerűen megnőtt a népszerűsége, erről majd később). Ide elsősorban azért jöttem, hogy megnézzem a Rózsakertet, mivel a feleségem kedvenc virága, de azért fölöslegesen nem akartam vele idejönni…
Érdekes helyre bukkantam a Google Maps-on. Nagykovácsiban van egy kastély kastélyparkkal. Ez a Teleki-Tisza kastély. A honlap szerint meg lehet látogatni, bár maga a kastély alapvetően rendezvény központként működik, a Magyar Cserkészszövetség tulajdonaként. A nyitva…
Az itt található táblán olvasható: Ön Horvátország legmagasabb vízesése előtt van. A Nagy Vízesés magassága 78 méter. Magasságán kívül ez a vízesés a többitől keletkezésével is különbözik. Tudniillik…
Prága legismertebb műemlékét Peter Parlel építette IV. Károlynak 1357-ben. A lerombolt Judit híd helyén épült, ami 1741-ig a Moldva egyetlen hídja volt. A híd mindkét oldalán egy-egy hídtorony áll. A Kisoldal felőli hídtorony tetejére fel…
Sziasztok, Gábor vagyok! Pontosítanék a címhez: igazából Száraz-Rudnyánszky kastélynak hívják, de most ez a hivatalos elnevezése. Jelenleg az Iparművészeti Múzeum fiók létesítményeként működik. Itt állandó bútortörténeti kiállítás található…
Miskolc városában egy gyönyörű középkori vár. Remek kirándulóhely, idegenvezetéssel. A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. Már a 12. században állhatott itt vár, a mai, gótikus vár a tatárjárás…
A prágai Óváros (Staré Město) Prága közepén helyezkedik el, az I. kerületének része, a cseh főváros legrégebbi, egyben az egyik leghangulatosabb, legtöbb látnivalót kínáló negyede. A városrész a Hradzsinnal és a Kisoldallal szemben, a Moldva kanyarulatában fekszik…
A székesegyház mai formáját az 1882-1891 között történt átépítés eredményeként nyerte el. Megőrizte középkori alaprajzi rendszerét, az egységes neoromán külső és belső kiegészül, és teljessé válik a historizáló képző- és iparművészeti alkotásokkal és díszítéssel…
Brüsszel (Francia: Bruxelles, Holland: Brussel), hivatalosan Brüsszel Régió vagy Brüsszel Fővárosi Régió (Région de Bruxelles – Capitale), 19 kisebb város közössége, - amelyből Brüsszel, a tulajdonképpeni belváros csak az egyik -, a legnagyobb…
Sziasztok, Gábor vagyok! Nem tudom, hogy mennyire emlékeztek arra, hogy tavaly a karácsonyi szünetben milyen rossz idő volt (végig esett 2 nap kivételével), mi azt a 2 napot alaposan kihasználtuk, mert az egyik nap megnéztük Pozsonyt (lásd…
Sziasztok, Gábor vagyok! Na még egy igen érdekeset Horizont kedvéért! Fehérvárcsurgó Székesfehérvártól ÉNY-ra található, talán 15 km-re a Székesfehérvárt Győrrel összekötő út mellett. Most csak a kastélyt tudtam meglátogatni, de a településen…
Kihasználva a kitűnő időjárást, elmentünk egy Tar-Szentkút-Kisterenye kirándulásra (első hallásra nem egy nagy szám, de nagyon jó program). Szentkút Mátraverebélyhez tartozik, maga a templom-körzet a Szent László hasadék bejárata előtt terül el. Az látszik, hogy…
1556-ban I. Ferdinánd Prágába hívta a jezsuitákat, hogy eltüntessék a husziták működésének még a nyomait is és segítsenek visszaterelni a cseheket a katolikus egyház kebelébe. A jezsuiták átvették a korábbi dominikánus kolostort, amelyet két…
Prága (csehül Praha, németül Prag) a Cseh Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb települése. Gyakran hívják „száztornyú városnak”, „arany városnak”, vagy egyszerűen a városok királynőjének. Prága történelmi központját az UNESCO 1992-ben a Világörökség részének nyilvánította…
Az első állattartó kerteket az ókori kelet államaiban hozták létre. Feljegyezték például, hogy Sulgi, az ókori Mezopotámia egyik jeles uralkodója már népes állatseregletet mondhatott…
Szolnoktól DK-re, a Tisza egyik szép holtága közelében fekszik Kengyel. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei település és Martfű városa között található Bagimajor, amely közigazgatásilag Kengyelhez tartozik. Az egykori uradalmi cselédek által lakott…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most jöjjön egy magyar téma. Ezen a hétvégén a Balaton felvidéken jártam és többek között meglátogattam a Kinizsi várat. Végre egy hely, amiről jókat tudok mondani. A vár mellett kis parkoló, a belépő sem mellbevágó…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most a Városligetbe látogatunk el, ott is a Vajdahunyad várát nézzük meg, hivatalos nevén Történelmi Épületcsoportot. Alpár Ignác alkotása. Az 1896-os millenniumi ünnepségek tiszteletére olyan épületegyüttest kívántak…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Budapest (ezzel együtt az ország) talán legjelentősebb történelmi emlékének, a budai Vár-negyednek az egyik felét mutatom be, ez a Budavári palota (a történelmi lakónegyeddel együtt szerintem sok lenne egyben)…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Budapest egyik tüdejét mutatom be. A Margit-szigeten volt a Domonkos-rendi apácák kolostora, északi végén az esztergomi érsek vára, középen a premontreiek és a ferences rendi minoriták temploma és kolostora…
Utazásunkat a Baltikum felé, sok éves érdeklődésünk előzte meg. Ifjúkori emlékeinkből felsejlett, hogy már a Szovjetunió fennállása idején is a három kis balti „állam” más volt, mint a birodalom többi tagországa. Már…
Szolnok megyei jogú város, Jász-Nagykun-Szolnok megye és a Szolnoki járás székhelye, a Tisza egyik legfontosabb átkelőhelye. 73 ezren lakják. Nem is írok hivatalosan többet róla. Személyes következik. Mivel autónk már nincs betegség miatt, ezért…
Tatabányától pár kilométerre található hazánk egyik méltatlanul ismeretlen kincse. Pedig a remeteházak egész jó állapotban vannak és a kastély még romosan is sok érdekességet rejt. Már a középkorban egy premontrei kolostor állt a mai remeteség helyén…
A schönbrunni kastély barokk stílusú császári rezidencia Bécs Hietzing nevű kerületében. Ez Ausztria egyik legismertebb műemléke és turisztikai látványossága: magát a kastélyt évente másfél millió, a parkot további 5,2 millió látogató keresi fel…
Hollandia a világ azon ritka országai közé tartozik, amelyeknek két fővárosuk van. Hágában székel a kormány, a parlament, de Királyi palotát találunk Hágában is, Amszterdamban is. Az ország politikai, még inkább pedig gazdasági és kulturális…
Luxemburg, hivatalosan a Luxemburgi Nagyhercegség (luxemburgi: Groussherzogtum Lëtzebuerg, francia: Grand-Duché de Luxembourg, német: Großherzogtum Luxemburg) Belgium, Franciaország és Németország által határolt terület 2586 négyzetkilométeren…
Egész Visegrád egy kiváló, tökéletes kirándulóhely. Érdemes körbejárni a tájat a Királyi palotán, Fellegváron kívül is. A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt. Komoly palotává csak I. Lajos fejlesztette uralkodása első felében. A romjaiban…
Mi is meglátogattuk a balatonedericsi szellemkastélyt, eredeti nevén Fekete kastélyt. A kastélyról már sokan, sokat írtak. Én sem maradok ki belőle. A kastélyt Nedeczky Jenő emeltette, s a hagyomány szerint ő maga is tervezte 1880-1881 körül. Falait…
A versailles-i kastély (franciául Château de Versailles) 1682-től egészen a forradalomig, azaz 1789-ig a francia királyok lakhelye volt, XIV. Lajos, a Napkirály rezidenciája, az európai kastélyépítészet csúcspontja, az abszolút hatalom szimbóluma…
Bécs (németül Wien, bajor nyelvjárásban Wean, angolul és olaszul Vienna, latinul Vindobona) Ausztria fővárosa és egyik szövetségi tartománya. A város ősi, rómaiak kora óta (Vindobona) jelentős település, Ausztria fővárosa, politikai, gazdasági…
A 16 pillérrel rendelkező Károly-híd (Karluv most) alapkövét 1357-ben IV. Károly német-római császár fektette le, - a helyén korábban egy fahíd állt - , a híd végül 1402-re készült el, 1851-ig ez volt az egyetlen híd a Moldván. A Károly-híd…
A vár romos, de felújítás alatt van. A kilátás a környező tájra - egyszerűen csodálatos. Egy 412 méter magas vulkáni kúpon állnak Tátika várának romjai. A belsőtornyos, szabálytalan alaprajzú vár a XVIII. században rommá lett, de az elmúlt évek…
Sziasztok, Gábor vagyok! Aki Budapestre ellátogat, az nagy valószínűséggel megnézi a Hősök terét (a térburkolat minőségét leszámítva úgy rendben van az egész). A Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere a XIV. kerületben, szűkebb…
Strasbourg (Strassburg „Utak városa”) város Franciaország keleti határán, ahol az Ill folyó a Rajnába torkollik. Az Elzászi régió és Alsó-Rajna megye székhelye, Vogézek és a Jura közötti átjáró keleti kapujában, a Rajna bal partján fekszik…
A Krk-sziget az Adria legnagyobb szigete, területe 409 km², 38 km hosszú, a legszélesebb pontján pedig 13 km. Legmagasabb pontja az Obsova, 569 méterével. Tengerpartjának a hossza közel 200 km, lakossága 17000 fő körül van, ezzel a legnépesebb…
A falut 1082-ben említik Praedium Lean (Leány birtok) néven, mint a Veszprémi egyházmegye birtokát. Ekkor még csak 2 család élt a faluban. Ez a falu a mai temető helyén feküdt, és a XIII. században, román stílusban épült Szent Jakab-templom köré épült házakból állt…
A Hotel Kapitánytól kb. 400 méterre található a Történelmi Rendezvénycsarnok, ahol a lovagi játékokat tartják rossz idő esetén. A jelölőt a bejárat mellé böktük be, ahol kedvesen pálinkával fogadnak minket, ami jót tesz a hideg ellen. Ne feledjük, hogy a föld alatt…
A szobrász és festőművész Franz von Matsch 1911 és 1917 között, art nouveau stílusban készítette az órát, amely az Anker biztosítótársaság két épülete között formál hidat. A 10 méter hosszú, és 7,5 méter széles órahídon 12 óra alatt 12 osztrák történelmi figura mozog…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ide úgy keveredtem, hogy Szentgotthárd felől látni lehetett egy nagy keresztet a domb felett. Miután légvonalban nincs egy kilométer sem, és Szentgotthárd felől közvetlenül is át lehet már menni a határon, így nem…
Sziasztok, Gábor vagyok! Nagybörzsönyben a kisvasúton kívül néhány látnivaló azért még látható. Ahogy beérünk a községbe, rögtön jobbra látható a Szent István templom. Maga a templom nagyon régi, a XIII. században épült, tiszta román stílusban, ami szerencsére…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most egy olyan helyről fogok írni, amely (legalábbis a község) pont ellentettje Sopronnak. Moschendorf-ban (magyar nevein: Nagysároslak, vagy Német Sároslak, mert kettő is van), ugyanúgy mint Sopronban népszavazást írtak…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Belvedere után felkerestem a közelben található két nevezetességet: A többi kiállító helyhez képest ez egy kicsiny múzeum, de a bécsi szecesszió kiemelkedő bemutató helye. A köznyelv…
Verdun (1970-ig: Verdun-sur-Meuse) észak-kelet Franciaország Lorainne régiójában, Meuse megye legnagyobb városa (a megye székhelye mégsem Verdun, hanem Bar-le-Duc). A várost a gallok alapították, a kelta („Dunum”) és a latin („Verodunum”)…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most ismét egy szívemnek kedves helyen vagyunk. Mint korábban már említettem, apámon keresztül több helyen tudtunk kastélyban nyaralni (pld. Zsennye), így történt itt is. A jelenleg szállodaként működő szárnyban voltak…
7200 lakosú nagyközség a Nagykunságban, Törökszentmiklóstól 15 km-re keletre. Az ősi település (mezőváros) a török idők alatt elnéptelenedett. A XVIII. században újra benépesült, majd 1846 körül indult meg mai arculatának kialakulása. Nevezetességei:…
Edam város a hollandiai Noord-Holland tartományában. Nevét az IJe nevű kis folyó gátján 1230 körül épült első település nevéből, IJedam-ból származtatják. A település a szükségből épített kis gátnak köszönheti fellendülését, ugyanis az itt…
A Moldva partjának egy kis telkén egykor működő neoreneszánsz vízműből alakították ki Bedřich Smetana (1824-1884) emlékházát. Az egyszobás múzeumban a zeneszerző életét és munkásságát bemutató dokumentumok, levelek, partitúrák és hangszerek láthatók…
A falu neve egy Árpád-házból való személynévre, Tevelre vezethető vissza. Történelme gazdag, már a római időkből találtak a falut övező szántóföldek megmunkálásakor dísz és egyéb használati tárgyakat. A honfoglaló magyarok megtelepedett szlávokra találnak itt és el is vegyülnek velük…
Karlovy Vary - Karlsbad (D), Carlsbad (Eng) A gyógyforrásairól lett világhíressé ez a város, amelyet még IV. Károly alapított a XIV. század közepén. A legenda szerint akkor fedezte fel ezt a különleges helyet, amikor vadászat közben az egyik kutyája beleesett egy meleg vizű forrásba…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ez most egy nagyon rövid beszámoló lesz, mivel a címben szereplő objektumról is összesen 4 képet tudtam készíteni. Viszont ebből azért az látható, hogy az osztrákok igen csak megbecsülik, bármilyen történelmi emlékről…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ha eddig csak fanyalogtam a budapesti és környéki kastélyok miatt, akkor a fóti Károlyi kastély esetében ki kell jelentenem, ez lenne az ideális Budapest (környéki) kastély. Persze soha sem lesz az (soha se mond…
Sziasztok, Gábor vagyok! Persze azért a bevásárlás mellett néhány dolgot azért meg is néztem. Sajnos (erre csak később jöttem rá) mindig túltervezem a dolgokat, most is még 2-3 osztrák kastély felkeresését beiktattam volna, de ha azokat…